Libanon, egy katona orvos beszámolója, az első nap.

A libanoni háborúról rengeteget olvashattatok itt. Örömmel jelenthetem be hogy Dr. OREN SCHWARTZ izraeli tartalékos, és egyben orvos, ki megjárta a libanoni háború minden poklát nemrég elküldte nekem beszámolóját, melyet itt az én fordításomban több részre bontva is olvashattok:


Az első nap:


A háború 2006 július 12-én kezdődött. Alig egy héttel később 18-án kaptam egy hívást a katonai főhadiszállástól ahova én mint tartalékos tartozom , hogy 20-án jelenjek meg a bázison, mivel ezután elvisznek északra, a „csatatérre”.

Július 20-án megérkeztem, és egyből vételeztem a fegyverekből és magamhoz vettem a személyes fölszerelésemet. Útón a határra már hallottam a mi fegyvereink hangját és a Hezbollah katyusáinak jellegzetes hangját. Ekkor felfogtam: egy háború „közepén állok”.

Utunk egy katonai bázisra vezetett az utunk ahol találkoztam a legénységemmel, mely egy logisztikai segédből, egy sofőrből és egy segédből állt és rögtön ezután megismertem az új mentőautómat. A világon először én és csapatom léptünk a csatatérre ezzel a teljesen új típusú mentőautóval. A jármű neve „ZE’EV” ami héberül farkast jelent. Ami ezt a járművet különlegessé teszi az az hogy igen nagy mértékben védve van, bármiféle lövedéktől.



A Farkas...


Nyolc tonnát nyom, ám ennek ellenére 160 kilométer per óra sebességgel képes közlekedni. Ez azt jelenti hogy a csata kellős közepébe is be tudunk menni, és evakuálni a sérült katonákat egyenesen a helikopterekhez, vagy könnyebb sérülés esetén kórházba.

Mivel mi voltunk az egyetlen erősen páncélozott mentőjármű a harcterületen, és mivel a mentőhelikoptereket nem engedték hogy berepüljenek Libanonba, ezért majd’ minden sérült katonát először a határmenti övezetbe szállítottak tankkal majd onnan én és csapatom szállítottuk őket tovább.

Ezekben a napokban láttam és személyesen kezeltem a Libanonban megsérült katonákat, mivel én voltam az első orvos aki látta sérüléseiket és aki kezelte őket.

Délután egy órakor tudatták velem hogy egyik robotrepülőgépünk azonosította egyik elesett katonánk holttestét „Marus a ras” településen. Egy nappal azelőtt halt meg, egy a településen található házban, egy anti-tank lövedéktől. Vele együtt négy katonánkat ölték meg ott ám az ő holttesteiket már Izraelbe átszállították. Amint egyértelművé vált hogy a robotrepülőgép kameráján kit látunk, egy egység azonnal átlépte a határt, és tankjuk fedezetében házat és a holtestet a határmenti övezetbe szállították hozzám.

Hajnali négy órakor én és csapatom is megindultunk az övezetbe, és a találkozási pontot el is értünk 4 óra 15 perckor. Ebben a pillanatban a Hezbollah katyusa tüze megkezdődött. Szerencsére nem találtak el minket. Látták a jelzést a járművön, látták hogy mentőkocsi vagyunk, ennek ellenére nyitottak tüzet. Ezért azonnal lekapcsoltunk minden fényt és fedezéket kerestünk egy facsoport mögött. A katyusa tüzérség nem állt le ám továbbra sem tudtak minket pontosan bemérni, rejtekhelyünk miatt. 4 óra 45 perckor már hallottuk a holtestet szállító tank hangját is.




Hasonló jelenet, csak később. Egy tank találkozik a mentősökkel.


Kisebb fényeket kapcsoltunk fel, hogy a tank személyzete azonosíthasson minket. Én és csapatom azonnal kiszálltunk, és a tankban szállított holtesthez mentünk. Nekem mint az első orvosnak aki látta a halott katonát hivatalosan is meg kellett állapítanom a halált beálltát. Ezek után a holtestet Izraelbe szállítottuk ahol a HEVRA KADISHA kocsija várta.

A tankban a rothadó hús szaga elviselhetetlen volt. A katonát szó szerint telibe találták az anti-tank lövedékkel. Hasán hatalmas lyuk éktelenkedett, vastagbelének, hasnyálmirigyének, májának és szívének darabjait műanyag zacskókba szedtem össze. A bal láb és kéz levált a testről és a szemek is kiestek a gödrükből. A két szemet sosem találtuk meg. A szem gödreiből valószínűleg legyek lárvái jöttek elő, igen nagy számban. A test részeit tartalmazó kis tasakokat ezután egy nagyba raktam és ezeket is elszállította a „Hevra Kadisha” kocsija.

Visszatértünk a bázisra úgy 6:30 körül. Mindannyian fáradtak voltunk és mégis izgatottak a friss élmények nyomán, így egyikőjünk sem tudott elaludni. Megtisztálkodtunk, melytől valamennyire megnyugodtunk, ám hirtelen jött nyugalmunk hamar elszállt, mivel a bázisig hallatszottak a harcok hangjai. Minden 30 másodpercben hallottuk vagy egy rakéta becsapódását a közelünkben vagy egy rakéta indulását a mi oldalunkról. Hamarosan megjelentek a harci csapásmérő helikopterek is , kiknek rakétatüzét tisztán ki tudtuk venni a bázisról. Az ott tartózkodásom alatt egy percre sem hagyott alább a katyusák tüze és a harcok hangja. Pár óra után nem bírtuk tovább és elaludtunk.

A következő napokban mindössze átlagosan napi másfél órát aludtunk…


A második napi beszámolót Dr. OREN SCHWARTZ tollából holnap olvashatjátok.