2006. augusztus 20., vasárnap

Irán új háborúja: a libanoni teszt..


Gondolatmenetemet ez a hír ragadta meg:



Egy Iráni repülőgépet kényszeríttet leszállásra a Török légierő mely Libanonba tartott. A repülőgép iráni Forradalmi Gárdistákat szállított Libanonba, nemrég egy hasonló repülőgépet közép hatótávolságú rakétákkal a fedélzetén szintén a Török légierő kényszeríttet a Teheránba való visszatérésre.”

Most ebbe gondoljunk bele. Az eddig is nyilvánvaló volt hogy Irán legelszántabb radikálisai harcolnak Libanonban de most már ezzel túllépett egy bizonyos határt.

De addig is nézzük hogy Irán milyen szerepet játszott ebben a 31 napos Izrael-Libanoni háborúban: meg fogunk döbbenni.



Már régebben is hallottunk Ahmedinejad iráni elnök szavairól, aki szerint Izraelt hamarosan Forradalmi Gárdistái eltörlik a föld színéről, de:

A még nála is magasabb tisztséget betöltő Khamenei ajatollah az ország szellemi és vallási vezetője is felhívott mindent muzulmánt Izrael és Amerika elpusztítására.

Az ajatollah után Ahmedinejadnak is meg kellett szólalnia mivel nem akarta hogy elterelődjön róla a figyelem. Meg is szólalt, de még hogy:


Izraeli zászló égetése egy épülő teheráni mecset előtt. Enyhén radikális...


„A végső megoldás Izrael elpusztítása, ám egyenlőre egy tűzszünet is megteszi (Libanon és Izrael között)”


Egyre jobb tényleg. Nagyon lazán nyilvánít véleményt, mintha túl biztos lenne a dolgában.

Aztán kezdett realizálódni a dolog:

Irán föld levegő rakétákkal látta el a Hezbollahot hogy azzal semlegesítsék az Izraeli légierőt, mindemellett folyamatos fegyver és lőszerutánpótlásról biztosította a Hezbollahot Szírián keresztül.


Eközben Izrael középső részét folyamatosan érték az olyan rakétacsapások melyeket nem okozhattak házilag elkészített Hezbollah rakéták. Ki is bújt a szög a zsákból: az Iráni „Intifáda-konferencia” főtitkára Mohtashami Pur beismerte hogy Zelzal 2-es közép-hatótávolságú rakétákkal látták el Libanont hogy az „megvédhesse” magát.


Zelzal2-ettes. Irányi gyártmány, Hezbollahos tesztel...


Akik valamennyire ismerik Izrael hadtörténetét azok elcsodálkoztak azon , hogy Izrael lassan haladt Libanonban és hogy a Hezbollah feltűnően sikeres akciókat hajt végre. De megjött a magyarázat: Corriere della Sera itáliai lap iráni forrásokra hivatkozva közölte: Libanonban Irán által kiképzett Hezbollah terroristák harcolnak, kik a Forradalmi Gárda szíves vendéglátása mellett kommandós akciók végrehajtására lettek betanítva.


Izraeli hadsereg által egy Libanoni kórházban talált iráni gyártmányú RPG rakétavető.


És erre fizikai bizonyítékot is szerzett az Izraeli hadsereg: letartóztatott hogy Hezbollah terroristát aki bevallotta hogy Iránban képezték ki és részt vett a két Izraeli katona elrablásában.



Aki eddig kételkedett Irán véreskezűségében annak ezt a hírt ajánlom:


„Az Izraeli hadsereg Iráni forradalmi gárdisták holtestére bukkant egy légicsapás helyén.”


Iráni forradalmi gárdista... Elszántnak tűnik.


És újabb bizonyíték:

Robbanóanyaggal megpakolt Hezbollah kisrepülőgépet szedett le egy Izraeli F-16os országa felett. A roncsok vizsgálata után kiderült hogy Iráni gyártmány. És itt emlékeztetném az olvasókat arra hogy a Napi Dzsihád is beszámolt arról hogy Irán még jó két hónappal ezelőtt leszállította a Hezbollahnak ezen kisrepülőgépeket.

És arról is Németországban 10 „üzletembert” tartóztattak le mert az ilyen UAV kisrepülőgépek harci képességeinek javítását lehetővé tevő technológiát adtak el Iránnak.


Kezd összeállni a kép?

Irán a valószínűleg általa megrendelt Libanoni háborút arra használta föl hogy kipróbálja haditechnikáját, és hogy kipuhatolja az Izraeli haderő gyenge pontjait.

Tüntetés Irán nukleáris ambíciói ellen : "Ne aggyunk atomot a kezükbe". Szerintem se.

Mindezzel igen nyugtalanító annak a fényében hogy Irán Augusztus 22-én hivatalos választ fog adni az urándúsításának leállítását célzó csomagra.

Nyugtalanító mivel közölték hogy semmi áron sem állítják le az urándúsítást mely egyértelműen katonai célokat használ, és mivel közölték hogyha Iránt bármilyen "behatás" éri Amerika részéről akkor azért Izrael fog szenvedni.


Meglássuk.

Mi az esély a háborúra?

Hát nem nagy.

De ha már egyátalán van esély rá akkor már baj van…

És úgy néz ki: baj van.

11 Comments:

At péntek, augusztus 25, 2006, Anonymous el_inocente said...

"És erre fizikai bizonyítékot is szerzett az Izraeli hadsereg: letartóztatott hogy Hezbollah terroristát aki bevallotta hogy Iránban képezték ki és részt vett a két Izraeli katona elrablásában."

Ez nem fizikai bizonyíték, ez egy vallomás egy fogolytól.

Megjegyzem, ha az izraeliek téged kihallgatnának, te is bevallanád, hogy részt vettél a 9/11-es terrortámadásban, ott voltál a két katona elrablásánál, és te robbantottad fel a Gömbös szobrot.

Az ember egy idő után mindent bevall, csak rakják le a "szerszámokat".

 
At péntek, augusztus 25, 2006, Anonymous el_inocente said...

"The videoed interrogation appears to have been heavily edited."

Ezt azért ajánlom figyelmedbe.

 
At szombat, augusztus 26, 2006, Anonymous the truth is out there said...

"Irán a valószínűleg általa megrendelt Libanoni háborút arra használta föl hogy kipróbálja haditechnikáját, és hogy kipuhatolja az Izraeli haderő gyenge pontjait."

Ezt értsük úgy, hogy Irán megrendelte Izraeltől, hogy bombázza le fél Libanont, majd jól kielemezte a pusztítást?

Ben-G, orvos mikor látott téged utoljára?

 
At szombat, augusztus 26, 2006, Anonymous melkor said...

truth is out there: igen, akár azt is megrendelte... Hogy lássa az izraeli haderő "viselkedését", prioritásait, erősségeit-gyengéit, információinak megbízhatóságát, haditechnikáját stb. Meg letesztelte az általa szállított fegyverek, fejlesztések hatékonyságát, gárdistáinak harcedzettségét.
Mi ebben az olyan hihetetlen? Ha csak az nem, hogy etikátlan...

 
At szombat, augusztus 26, 2006, Blogger Ben-G said...

inoceente: akkor nem fizikai bizonyíték de akkor nemtudom hoyg fogalmazzam meg. a lényeg az hogy megcáfolhatatlan. és mégis milyen szerszámokra gondolsz:)? persze hoyg heavily edited de attól még azt mondja.

 
At szombat, augusztus 26, 2006, Blogger Ben-G said...

truth: melkor helyettem is válaszolt.

 
At szombat, augusztus 26, 2006, Anonymous el_inocente said...

Ben-g, arra gondolok, hogy amikor véresre vernek, elektromos áramot vezetnek beléd, morzsolják a heréidet, tépkedik a körmeidet, akkor bármit bevallasz.

És ott lesz a videón.

 
At vasárnap, augusztus 27, 2006, Blogger Ben-G said...

egyetééártek de lesd meg a cikkhez mellékelt videóból kivágott képet.. nem úgy tűnik mintha meg lennének kínozva...

 
At vasárnap, augusztus 27, 2006, Blogger Ben-G said...

de ha érdekel megpróbálom kikeresni konkrétan a videót is:)

 
At kedd, augusztus 29, 2006, Anonymous the truth is out there said...

Jaj ne légy már ál-naív Ben-G!

Asszed a Moszados fiúk Disney rajzfilmeket nézetnek velük?

 
At kedd, augusztus 29, 2006, Blogger Ben-G said...

truth:

nem, hanem ahogy az Genfben le van írva úgy bánnak egy hadifogolly(j)al

 

Megjegyzés küldése

Links to this post:

Link létrehozása

<< Home