Libanon vs. Izrael : a harmadik fejezet, jelentés a második frontvonalról: Iráni behatás meg diplomácia...
„Négy izraeli katona eltűnt, amikor találat ért péntek este a libanoni partok közelében egy izraeli hadihajót. Eközben egy civil - feltehetően egyiptomi - hajót is eltalált egy izraeli hadihajóra kilőtt rakéta.”
„A Háárec izraeli napilap internetes kiadása eközben arról számolt be, hogy a libanoni partoktól 16 kilométerre, Bejrút magasságában tartózkodó izraeli hadihajóra robbanóanyaggal megrakott, pilóta nélküli repülőgép csapódott be.”
Valaki emlékszik arra bejegyzésre melyben az Iránból a Hezbollahnak érkező kisrepülőgépeket tárgyaltam? Akkor a részlet:
„Irán így is elég „fejtörést” okoz Izraelnek hát még az Irán által a Hezbollah számára leszállított UAV kisrepülőgép, mely rádió távirányítású alig 5 méter széles, alacsony repülési magasságú és sebességű, plussz ráadásként kisebb robbanószerkezetek vagy rakéták hordozására is képes. Mélyen az izraeli területeken belül sem érzékelhetőek , ám a második „tesztrepülést” már az izraeli hadsereg is megerősítette. A radar nem látja őket így levadászásuk majdnem lehetetlen .
Még egy példa arra hogy Irán mennyire is támogatja a terrorizmust… nos „nagyon”…
De szeretjük is Iránt ezért… Ejjj…
Mit is csinál még Irán Libanonban?
A libanoni akció távolabbi céljait a Hírszerző tökéletesen állapítja meg:
„Izrael további támadásokra rendezkedett be, s figyelmeztette Libanont, költöztesse át biztonságosabb helyre a polgári lakosságot Bejrút egyik déli negyedéből, ahol a Hezbollah fellegvára van. Az offenzíva hosszabb távú célja: megakadályozni a milíciát abban, hogy tartósan berendezkedjen az izraeli-libanoni határvidéken.”
„A támadássorozatot több hónaposra tervezi az izraeli hadsereg: egészen addig kitartanak, amíg támadásképtelenné nem teszik a befolyásos Irán-barát terrorszervezetet. Az evakuálásra való felszólítás mellett Izrael arra is figyelmeztetett, hogy ha bárki fegyverrel a határ egykilométeres körzetébe hatol, azt lelövik.”
Ezekután vegyük figyelembe a Libanoni kormány kijelentését:
„Libanon fő követelése egy azonnali és átfogó tűzszünet és az agresszió beszüntetése”
3 érv ami miatt elszégyellheti magát az Libanoni kormány, és meggondolhatná a „követelés” szó cseréjét egy „szeretnénk”-re vagy hasonlóra…
1.: Akkor lehetne „követelése” Libanonnak ha nem ő támadott volna előszőr, pedig ő tette tüzérségével…
2.: Figyelmen kívül hagyva 1559-es ENSZ határozatot nem fegyverezte le a Hezbollahot sőt a Kormány és a parlament része lett…
Hezbollah tagok a "valahonnan" ismerős üdvözléssel...
3.: A kormány sohasem kért elnézést azért mert területéről folyamatosan lőtték az Izraeli civil lakosságot és lövik most is eddig két nő és egy kisgyerek halálát okozva…
Katyusa rakóta becsapódása utáni állapot Nahariya izraeli városban.
Libanoni government reloaded:
„Bár Izrael Libanont hibáztatja két katonája elhurcolásáért, a libanoni kormány mindennemű felelősséget elhárított magáról, s a Hezbollah Izrael ellen intézett támadásaitól is elhatárolta magát. A kormány rendkívüli ülése után Fuád Szinjóra miniszterelnök azt mondta, elítéli az izraeli megtorlást, s az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását fogja követelni.”
1.: Hogy határolhatná el magát a Hezbollahtól amikor két minisztere is annak tagja?
2.: Nem ítélte el a Hezbollah akcióját hanem egyből az Izraeli válaszcsapást. Erősen álszent és logikátlan módszer.
3.: Izrael kérhetné a biztonsági tanács összehívását mivel Libanon nem teljesített egy határozatot no meg megtámadott egy országot nevezetesen Izraelt.
„A nemzetközi jog alapján Libanon köteles lenne megakadályozni, hogy az ország területéről terrorcselekményeket hajtsanak végre”
Egyéb diplomácia:
„Kemény munkánkba telt, amíg sikerült Szíriát kivinnünk Libanonból, különböző ENSZ-határozatok alapján. Izraelnek jogában áll megvédenie magát. Amiatt aggódunk, hogy az önvédő izraeli akciók meggyengíthetik a libanoni kormányt - fejtette ki az elnök, majd hozzátette - Basar al-Asszad szíriai elnöknek a béke irányába kellene bevetnie vezetői hatalmát."
Azt hogy az akció meggyengítené a libaoni kormányt azt még a híresen Izrael ellenes New York Times is cáfolja (köszönet el_inocentének a cikkért) mely újság elemzése szerint Izrael Hezbollah elleni akciója egyenesen a Libanoni kormány javát szolgálja mivel semlegesít egy ilyen irregurális destabilizáló erőt.
Ez az erő annyira jelentős hogy:
„Az elmúlt 48 órában a libanoni terrorcsoport összesen 150 rakétatámadást intézett Izrael ellen.”
„Kofi Annan ENSZ főtitkár súlyos aggodalmának adott hangot, s Condolezza Rice amerikai külügyminiszter is elismerte, hogy Izraelnek visszafogottabban kéne reagálnia. George W. Bush amerikai elnök azonban kijelentette, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát.”
Nézzünk utána hogy Amerika és Franciaország mit csinált a Hezbolahhal anno amikor az 1983-ban az rakétával lőtte a Francia békefentartókat és felrobbantotta az amerikai követséget 120 embert megsebesítve és 63-al végezve, majd újabb 241 amerikai tengerészgyalogossal és 58 Francia katonával végezve:
Előtte :
„Jacques Chirac francia elnök pénteken "teljesen aránytalannak" nevezte a Libanon elleni izraeli offenzívát, és feltette a kérdést: nem Libanon elpusztítása-e Izrael végső célja.”
Franciaország 1983-ben fogta vadászbombázó flottáját és pontosan úgy ahogy Izrael teszi most lebombázta a Hezbollah állásait, majd az amerikai USS New Jersey hordozó felületéről laposra lőtték szintén a Hezbollah székhelyeit, ahogy szintén teszi most Izrael.
Egy Vietnám után és egy „francia” Libanon után ilyet mondani eleve álszent dolog és Izrael ennyi valóság alappal nyugodtan visszakérdezhetne hogy
„no de kedves Chirac 83-ben nektek volt ez a célotok nem?”
Felteszem a kérdést:








29 Comments:
az a Valaki László VALKI László névre hallgat.
na most szégenylem magam:) de köszönöm hogy szóltál:)
Csak nehany dolgot szeretnek megemliteni.
A libanoni teruletrol atlott Katyusak szama az elmult negy nap alatt meghaladta a 700-at, amibol tobb, mint 300 csak penteken hajnal, es szombaton este 19 ora kozott erte Izraelt.
Az Izraeli haditengereszet szovivoje szerint, a libanoni partoknal raketa talalatott kapott korvett csak azert serulhetett meg, mert a raketaelharito rendszert nem kapcsoltak be a hajon. Ennek az volt az oka, hogy a hajo kozvetlen tersegeben izraeli repulotevekenyseg zajlott, es nem akartak sajat gepekre veletlenul tuzetnyitni.
Libanon ujabb tuzszunetet kert ma, azzal az igerettel, hogy ha megvalosul az, akkor vallalja regularis haderejenek jelentos reszevel a del-libanoni teruletek felett az ellenorzest, kiszoritva onnan a Heszbollah terroristait.
A libanoni miniszterelnok mai nyilatkozata szerint, feltett szandeka, hogy elerje a Heszbollah atalakitasat terrorszervezetbol politikai partta.
Nem csak Libanonbol menekulnek a turistak, hanem az izraeli turistaszezonnak is annyi, ami mind ket orszag jelentos beveteli kieseset jelenti.
Simon Peresz, este 8-kor, az izraeli TV-2 csatornanak azt nyilatkozta, hogy nem fel atol, hogy a vilag ellenunk foglal allast, mert azzal nyiltan a Heszbollah vagy a Hammasz melle allna, amely mindketto terrorszervezet.
Izrael, csak azt szeretne vegre elerni, hogy a libanoni koalicio mondja azt az Iran es Sziria erdekkorebe tartozo Heszbollahnak, hogy menjetek, es hagyjatok minket bekeben elni a szomszedainkkal.
Sajnos, azt hiszem, Peresz urral egyutt meg varhatunk erre egy darabig.
"Franciaország 1982-ben fogta vadászbombázó flottáját és pontosan úgy ahogy Izrael teszi most lebombázta a Hezbollah állásait, majd az amerikai USS New Jersey hordozó felületéről laposra lőtték szintén a Hezbollah székhelyeit, ahogy szintén teszi most Izrael."
Ja, hát ha Ők Ott és Akkor megtették, akkor mi is megtehetjük, függetlenül a körülményektől. Bazzeg! Nem te hugyoztad a Tigrist és az Eufráteszt? :)
igen apszis , túl szép lenne. ded nem lehetetlen ezért én reménykedem, a cikkek amiekt olvasok mind azt mondják hogy a libaoniaknak is elege van a hezbollahból merthogy túllőttek a célon. 50% esélye van annak hogy jól üssön ki a dolog, reméljük bejön és akkor szíria no meg Irán is végre azt kapná amit érdemel: egy jó nagy pofont
látod anonymus nem látod a lényeget:) én azt mondtam ezért tartom "érdekesbek" és kishílyán álszentnek mert a franciák is ugyanezt tették. Nem azt mondtam hogy ez igazol bármit is.
Azért érdekes a kép, amikor a mentők is golyóállómellénybe mászkálnak...
Tényleg, haza jutott már az a tánccsoport?
Igen, meg penteken elrepultek.
esti olvasmány:
""Módszereik Hitleréire emlékeztetnek. Amikor Hitler támadást akart indítani, ő is kitalált egy ürügyet"" http://www.nol.hu/cikk/410849/ természetesn Ahmedinejad mondta ki más. szeretem ezt az ember meg főleg a következtetéseit. Ennyi erővel én is hitler módszereit alkalmazom amikor később megyek el boltba hiszen valamilyen okot ki kellett találnom...
no meg: http://www.mti.hu/cikk/148677/
Akkor minek hoztad föl? Ha pusztán erről van szó, akkor fel sem kellett volna hoznod a francia példát, mert az akkor volt és pont. Most meg most van és ez is pont. Azóta lejöttünk a fáról. Legalábbis egyesek.
Utóbbihoz: iráni haver hülyeségeket beszél, de te is. Mindegy milyen ürüggyel, de amikor te megtámadsz egy boltot blogger, akkor legfeljebb csak a Kretén magazin és a maceszgombóc kerül veszélybe. De Izrael nálad kicsit veszélyesebb!
http://www.origo.hu/nagyvilag/20060715haboru.html
Most mehetsz vissza tapsolni.
Kedves Ben-G!
Ertekeljuk munkadat, mely igaz es szent. Minden van, ahogy mondod. De gyere ide harcolni, mert elkel a segitseged. Remelem idoben erkezel, meg van par ezer libanoni civil, akik nem birnak magukkal. Oket radbizzuk.
Csokolom a segged partjat. Nagy nyelvcsapasokkal dolgozonk.
A kulturalt viselkedest nem mindenki erzi a sajatjanak. Ha mar vitatkozni nem tudsz, erveid nincsenek, demagog hulyesegeket irkalsz ugy, hogy sokszor nem is erted mire akarsz reagalni, legalabb a stilusodra vigyazhatnal.
Bar ahhoz tobbet kellett volna olvasnod...
Az elozo bejegyzest nem en irtam!
(Bar aki ismer, tudja ezt...)
Kedves Ismeretlen!
Látnivaló cizellált bejegyzéseidből, hogy bár kósza gondolatok keringenek a fejecskédben, sajnos azokat néha nehezedre esik az általános műveltségi szint legelemibb fokának megfelelően közszemlére bocsátani.
Először is, ha jól láttam, Benc barátom végig normális, korrekt stílusban beszélgetett veled, még akkor is, amikor te már régen nem az elvárható szintnek megfelelő stílusban válaszolgattál.
Másodszor meg, itt nagyjából mindenki vállalja a nevét, ha mást nem, akkor legalább a becenevét, és nem ír sem más, sem ismeretlenek nevében. Tisztelj már meg bennünket azzal, hogy legalább jelzed, hogy nagyjából kivel is van dolgunk.
Végül és nem utolsó sorban, talán ügyelhetnél arra is, hogy nem egy hosszú szövegrész egyetlen kiragadott mondatára reflektálsz, hanem mondjuk megpróbálsz konstruktív módon állni a beszélgetéshez és esetleg érdemi dolgokról vitázni - megfelelő stílusban.
Köszönjük!
Érdekes, hogy az al-Kaida eddig semmit sem reagált.
Mondjuk a múltkori, síták ellen intézett kirohanásuk után annyira nem is csodálkozom rajta.
Még egy megjegyzés, ha lehet... Az általad hivatkozott oldalon (counterterrorismblog.org) ez áll:
"In November 1983, in retaliation for the deadly October attack on its soldiers, France sent fighter jets to bomb Hizbullah's camp in Baalbek. The U.S. response to Hizbullah's attack was more timid: some shelling from the battleship USS New Jersey at hostile positions beyond Beirut."
Viszont a blogbejegyzésben azthiszem kétszer is 1982 áll.
Másik: egyes hírforrások (pl. CNN) szerint az al-Manar televízió központját lerombolták az izraeli erők (ezt erősíti meg, hogy a almanar.com nem érhető el), viszont a szombaton Tiberias ellen elkövetett támadásokat pl. az Index szerint a Hezbollah magára vállalta, méghozzá az al-Manar televízióban. Magyar sajtó no comment.
Apszissal és Rácz. A-val teljes mértékben egyetértek és a demagog szöveget meg az anonimitás mögé búlyó pocksondiázást nem tolerálom ahogy szerinte mások se.
AZ al-kaida azért nem reagál mert bin Laden nemrég fölszólított a shítiák elleni akcióra Irakban így nekik eléggé kínos az hogy síita és szunita szervezetek most "együt" harcolnak izrael ellen. Ezért maradnak csöndben.
Az évszámok javítva elnézést és köszöm hogy szóltál, az AL-MAnar esetet nem csak az index vette át hanem a híradó is több csatornán is. Az itt a baj hogy a híradok és ujsagok egyedül mti-t reuters-t és BBC-t néznek és olvasnak. Ez pedig nagyon nem hiteles. De nagyon nem.,
elnézést nem nagyon nem hiteles, ,hanem szeretnek ferdíteni személyi okok miatt.
Az al-Manar televizio - tudomasom szerint - akarcsak az MTV, egy szekhazbol, es tobb, kisebb studiobol all. Addig, amig az adotornyat nem lovik ki, addig tud sugarozni, illetve mas televizios adotornyokra is at tudja jatszani a musorat. Ez, csak egymaskozt torteno megegyezes kerdese.
A BBC-rol annyit, hogy verforralo inkorrektsege miatt Izrael 2004.-ben bezaratta az jerusalemi es tel-avivi irodait.
na ez eszembe se jutott:) de tényleg logikus. a BBC ről meg az Al-Reuters ről ha lesz elég időm közlök eg ykülön összeállítást is majd.
Kedves Ben-G.!
Kuldtem Neked mailt!
A BBC-rol annyit, hogy verforralo inkorrektsege miatt Izrael 2004.-ben bezaratta az jerusalemi es tel-avivi irodait.
A sajtó- és szólásszabadság hazája :)
ráczazta! jólmeg ontad montad. megyek sírni vazzeg! aki megmondó ember, az számoljon azzal, hogy lesznek akik ellentmondó emberek lesznek.
el inocente ha veled ezt műveknék mint amit a BBC Izraellel szerintem többet is csinálnál mint hogy bezárasd ja és mellesleg a BBC továbbra is műküdhet az országban mitn ahogy működik is. Ez jelképes vélemény nyilv
nítás volt nem kitiltás...
anonymus. csak úgy szólok hogy rácz a. volt az aki megpróbált emberi viselkedésre és mások tiszteletére bírni. Te ezt láthatóan elutasítod. nem neki hanem neked van szégyenleni valód.
ráczazta is elmehet veled együtt blogger... érdekes, hogy mindig csak azokat véded, akik veled vannak. gondolj néha az ártatlan nyolcéves palesztin terrorista kisgyerekekre is.
gondolok én eleget az áldozatokra nyugodj meg és jobban tisztelem őket mint te.
Ja te mégis melyik bolygón élsz hogyha szerinted baj hogy azokat védem akik velem egy állásponton vannak? Te komolyan nemtudom milyen álomvilágban élsz. Ezzel el is árultad szzellemi visszamaradottságodat.
"mindig csak azokat véded, akik veled vannak".... nagyon kész...
Mert védjelek téged? Bocs, nem foglak..
Hey what a great site keep up the work its excellent.
»
Interesting website with a lot of resources and detailed explanations.
»
Megjegyzés küldése
Links to this post:
Link létrehozása
<< Home