Irán " nukleárisan " fog védekezni bármely fenyegetés ellen... De nem akarnak Atomot ...á nem....
Az iráni védelmi miniszter csütörtökön a következő bejelentést tette: „országom fönntartja magának a nukleáris védekezés lehetőségét” (!!!) ha „bármely hatalom által fenyegetve érezzük magunkat”.
Mindezt Szíriai kollégájával tartott megbeszélés során mondta Teheránban csütörtökön, ahol Mostafa Mohammad Najjar iráni védelmi miniszter megjegyezte: Iránnak bármely típusú fenyegetésre tudnia kell hatásosan reagálni.
Meg kell jegyezni hogy eddig Teherán mindenféle vádat elutasított mely szerint nukleáris fegyverek előállítására törekedne. A végén leszögezték : „közös politikánk lényege hogy együtt reagáljunk bármiféle fenyegetésre melyet az Egyesült Államok és Izrael jelent.
Arra az újságírói kérdésre mely az újonnan kifejlesztett Sahab4-es képességeit firtatta megjegyezte: a kutatások még folynak de már azok annyira előrehaladottak hogy a következő 5-ös generációt tervezzük.
Majd megjegyezte: országa folytatja a különböző típusú rakéták és kutatások finanszírozását.
Ha nem volt egyértelmű: Irán védelmi minisztere kijelentette hogy „nukleárisan” védekeznek bármely fenyegetés ellenében! Ennyit arról hogy Iránnak békés a programja, ennyit a világbékéről.
Pár napja beszámoltunk a Zirzamin 27-es titkos bázis körüli bonyodalomról és annak fenyegető mivoltáról. Ezeket a tényeket figyelembe véve mit kezdjünk az iráni külügyminiszter azon kijelentésével hogy "alaposan és komolyan" kezdték ez az új ajánlatcsomagot tárgyalni?
Pár napja beszámoltunk a Zirzamin 27-es titkos bázis körüli bonyodalomról és annak fenyegető mivoltáról. Ezeket a tényeket figyelembe véve mit kezdjünk az iráni külügyminiszter azon kijelentésével hogy "alaposan és komolyan" kezdték ez az új ajánlatcsomagot tárgyalni?
Hány éve is húzódik ez a vita? Lassan másfél!!! Másfél év alatt folyamatosan belegyeztek a tárgyalásokba , majd megszakították őket , majd újra elfogadták őket , és így tovább. Közben csendben sűrítették és sűrítik az uránt a bombához a Zirzamin 27-es bázison, csendben és néha hangosan fejlesztették és fejlesztik a Sahab rakétaarzenált. Vegyük észre már évek óta egy esetleges konfrontációra készül: katonai és nukleáris létesítményei több mint 250 helyen szétszórva az országban, nagyrészük a föld alatt. Nem szabad nekik hinni különben oda jutunk velük mint Észak-Koreával.
Műholdkép az Észak-Koreai kilövőállásról... Nem éppen bíztató.
Ugyanezt csinálta: tárgyalás-tiltakozás-tárgyalás… aztán az egész 2 év alatt odáig jutott az ott uralkodó rezsim indítóállásba helyezte rakétáit, és csak remélhetjük hogy „csak” tesztkilövést hajt végre és 4 atombombája közül egy sincs betöltve… Az már külön adalék hogy egész Észak-Korea ma este tv-mellé ül és sejtésem szerint élőben nézik meg a tesztkilövést. Nem biztos de nem is lehetetlen. Gondoljuk tovább: akarjuk látni az iráni atomprogramot a CNN-en Jeruzsálembe csapódni? Ha nem akkor tegyünk is ezért valamit…




2 Comments:
Irán jórészt blöfföl, és egy esetleges atomháborút az USA-val és szövetségeseivel véleményem szerint nem kockáztatna még Izrael miatt sem.
Irán célja, egy esetleges ami demokrácia-import kivédésén kívül nyilván politikai súlyának és manőverező képességének kitolása, amolyan É-korea mintára. Később még jól jöhet nekik, gondolják.
És azért vegyük figyelembe, az egész erőmutatvány nettó amiatt pattant ki, mert a demokrácia-exporttal elfoglalt USA hirtelen a szomszédba parkolta le Perzsa-öbölbeli haderejét. És milyen véletlen, már csak Irán kéne ahhoz, hogy biztonságos kontrollt gyakorolhasson a szuperhatalom a térségbeli olajkészletek felett.
Ez persze azt is jelenti, hogy ennek Irán is tudatában van, és ha szükséges, ki is fogja játszani az olaj-kártyát.
Véleményem szerint a konfliktus rendezése csakis diplomáciai úton, széles nemzetközi összefogással lehetséges. Bush katonai akciót az őszi választások előtt már aligha kezd, épp elég katonai és gazdasági erőforrását köti le Irak és Afganisztán is. Egyébként meg előbb talán rendet kéne rakni ezeken a helyeken.
Diplomáciai úton az stimmel... de egy olyan hátérrel hogy a katonai opció is nyitva legyen ... és bush nélkül is atomot akarna Ahmedinejad...
Megjegyzés küldése
Links to this post:
Link létrehozása
<< Home