Napi Dzsihád : fegyverellátás , nairobi meg a szokásos... Május 17
Napi Dzsihád 2006-05-15
Irak:
Irak:
Az iráni Forradalmi Gárda az Irán Fókusz című on-line lap értesülései szerint nehézfegyverzettel látta el nemrég az Al-kaida egyik iraki szárnyát. Ezen „utánpótlás” a nemrég lelőtt angol helikopter „végét” okozó SAM7-es légvédelmi rakétákból, legújabb fejlesztésű robbanószerekből és „személyes” fegyverzetből álltak (amely Kalasnyikovok garmadáján kívül BKC gépfegyvereket jelenti). A jelentés szerint az al-Zarqawi vezetésű iraki Al-Kaida sejt emberei Beirutban találkoztak az iráni támogatásból élő Libanoni hezollahon keresztül létesítettek kapcsolatot Iránnal.
Robbantásra kész autót találtak többek között az iraki rendőrök, miután elfogták Omar Ahmed Szaleh iraki lázadóvezért, kit igen erős szálak kötnek az Al-Kaidaához is.
Dzsihád már Nairobiban is:
A „remény” címet viselő rádióállomást 9 egyenlőre ismeretlen identitású ember rohamozta meg. Akciójuk egy áldozatot és három sérültet produkált. A keresztény vallási szervezet tulajdonában álló rádióállomás alkalmazottjai muzulmán szélsőségesekre gyanakodnak mivel senki másnak nincsen oka (már ha ezt annak lehet nevezni) megtámadni őket…
Pakisztán:
Pakisztánban több mint 50-ezren kísérték utolsó útjára azt az embert kit a német hatóságok tartóztattak le mivel megpróbálta megtámadni a Die Welt című újság irodáját, annak okán hogy ők is „lehozták” a Mohamed karikatúrákat. Gondolom nem azért mert nem értettek egyet szándékaival... Sajnos nem azért.
Anglia:
Miután a brit parlament elfogadta az MI5 (angliai titkosszolgálat) jelentését arról hogy a metró és buszrobbantásokat forrás(pénz)hiány miatt nem tudták megakadályozni . Szintén MI5 szerint az Angliában élő iszlám vallású terroristák száma a tavaly feltételezett 800 helyett 1200-ra ugrott, míg ugyanez a szám Szeptember 11ikei eseményekkor „mindössze” 250 volt. A hatóságok mindenesetre azzal nyugtatgatnak : „rajta vagyunk az ügyön”. Hát legyenek is.
Izrael:
A Hamasz és más híres hírhedt palesztin terrorszervezetek egy olyan kiáltványt fogalmaztak meg melyben közlik ők nem támadnak , nem robbantanak többet ha Izrael „visszavonul” az 1967-es határok mögé. Egyrészt a kivonulást már 1 hónapja bejelentette Ehud Olmert másrészt meg ,hogy még terrorszervezetek szabjanak feltételt… Nem semmi.
Kis kitérő Törökországba ahol egy szélsőséges úriember Allah nevében agyonlőtt egy bírót. Allah nevében…
Egyenlőre ismeretlennek tűnő fegyveresek lőtték le a Hamasz katonai szárnyának egyik tagját. Egyesek a Fatah-nak tulajdonítják a támadást. Hát én is.
Abdullal al-Hatíb jordániai külügyminiszter a CNN-nek azt az infót adta hogy bizonyítékai vannak a Hamasz fegyvercsempészetére és arra, hogy mindezeket a fegyvereket Jordániában akarták tárolni. Nem hinném ,hogy ez egy ilyen hirtelen pálfordulás lenne de ki tudja. Ez is jelzi : az Iszlám világ NEM EGYSÉGES. Így nem mindenkit kell fanatikus állatnak beskatulyázni…
Mahmúd Abbasz palesztin elnök , szerény véleményem szerint igen pofátlan módon felszólította Izraelt : üljön vissza a tárgyalóasztalhoz, csodálatos ötlet hogy ezt a javaslatot már Ehud Olmer izraeli miniszterelnök 2 hete már említette. Azért meg kell említeni: szerinte Izrael állam megalakulása katasztrófa… már a Palesztinok számára…
Ugyanez a kedves úriember okot lát arra, hogy az EU újra pénzelje a Hamasz-t… Érdekes ötlet.




0 Comments:
Megjegyzés küldése
Links to this post:
Link létrehozása
<< Home